Elment. Szerelmem volt, a holdam, hisz az volt.
Kergette a csirkét, sikálta a padlót,
Kidobta a csontot a lakomák után,
Feddte a srácokat, ha ricsajoztak bután.
A fiúk már egyre felnőttebbek lettek,
A lányok ruhákon varrást kiengedtek,
hogy a játszó testnek legyen szabad helye,
s az új kisbabának átférjen a feje.
De még vannak öccsök, lenyalt huncutkákkal
nyúzzák a lányokat suta kajánsággal,
Mily kar söpör szobát, és milyen kéz tegyen
hűs havat a tejhez, hogy jó hideg legyen?
Ki visz ki szemetet, ki ad a kocáknak
Ki dob csirkefejet az éhes kutyáknak?
Nem az én csoroszlyám, ki mindent elviselt:
szülést, zsábát, esőt, gyógyszert és balsikert.
Új hó fedi kezét, arcát takarja hó,
És most itten fekszik: a holdam, hisz az volt.
(Fordította: Borsovszky Éva)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.