Úgy lettem felnőtt, hogy átváltottam szenvedőről cselekvőre:

Először is megszültem magam, azután én dobáltam ide-oda az életet,

Én vertem ki a verítéket, amikor fejbe vágtam az alkoholt,

Én fogtam el a kétséget meg a szomorúságot,

Én fájtam a szerelemnek,

Én nem osztottam magamat a kártyának, és én golyóztam ki a klubot,

Én emésztettem el a fájdalmat, és vetettem szét a dühöt,

Én másztam a dallam fülébe, és én indítottam meg a verset;

Én téptem a balsorsot és az átoksúly alattam sorvadozott,

Én tüntettem ki magam és fenyítettem meg, ha kellett,

És ez így lesz egészen addig, amíg el nem felejtem magam,

Míg meg nem rágom az idő vasfogát

És el nem jövök a halálért.