Ha a világ bánata kivirágzik bennem
S felébredek éjjel a legkisebb zajra
S aggaszt, mi lesz majd velem s a gyermekeimmel,
megyek, leheverek ott, hol a tőkésréce lebeg
teljes pompájában a vízen, s ahol a nagy gém költ.
Belemerülök békéjébe a vadaknak,
Akik nem gyötrik életüket előre gyászos
gondolatokkal. Belemerülök az állóvíz jelenlétébe.
És érzem fejem felett a nap-vak csillagokat
mint várnak fényükkel. Egy ideig
a világ kegyelmében pihenek, és szabad vagyok.
(Fordította: Borsovszky Éva)
A gyermek bölcsessége abban áll
Hogy azt mondja, amit lát, s amikor látja
Kezd bennem derengeni újra, hogyha
Nem mondom ki rögtön, amit látok,
Akkor másképp emlékszem rá.
Sétálgatok a gyerekekkel
Bevettek maguk közé
Most már nem kell fülelnünk egymásra
Ugyanazt a mennyei halandzsát beszéljük
Lelkünk együtt tiktakolja az időt
Újra érzek s része vagyok a belső világnak
A gyermek kis ellenőr, amikor mászik
Tapintja s megkóstolja a földet
Hempereg és totyog a tárgy felé
Cikkcakkban halad, mint a csiga
Kicselezi ügyesen a szobát.
Tanulom a gyermeki létformát
Fadarabokat szedek fel a földről
És formákat látok beléjük
Észreveszem a lilabársony méhet a virágon
S megállok, hogy halljam döngését
Bevettek maguk közé
Még ha nem himbálom is magam a sarokban
és nem gördülök le plüss hegyeken
S nem köpök, hogy szerencsém legyen,
Tanulom a gyermekek létformáját,
Érzékeim üdvösségét kaptam tőlük vissza.
(Fordította: Borsovszky Éva)
Hogy irigyeljük nemtörődömségük,
lábuk szoborszerű keresztjét,
a kártyák lusta pöccentését!
Mikor felállnak, elégedettek,
akárha munkától. Markukat
dörzsölik,
övük igazítják,
Megcsörgetik zsebükben az aprót, és
nyugtázzák, nejük hűséges volt,
míg ők odavoltak.
(Fordította: Borsovszky Éva)
Éjfél után volt egy sikoly.
Ébren voltam. Nem álom volt.
Nem tudtam, hogy ragadozó
vagy elragadt madár a hangadó.
Nappal ily hang nem hallható.
(Fordította: Borsovszky Éva)
Érzék kell a télhez,
hogy élvezd a fagyot, az ágon
a hósapkás tűleveleket.
Sok évnek hidege kell,
hogy vidulj a jeges borókától,
a messze csillanó lucfenyőtől
a januári napban; ne hallj
bánatot a szél szavában,
bút a levelek zörgésében.
Ez csak a föld hangja,
hol ugyanez a szél fúj,
ugyanolyan pusztán süvít
A fülelő fülébe a hóban,
ki semmi, s nem lát semmit,
mi nincs ott, csak mi van: a semmit.
(Fordította: Borsovszky Éva)
Krisztus leszállt
kopár keresztjéről
idén
és odamenekült, hol
nincsenek csonka karácsonyfák
teli aggatva szaloncukorral, üvegcsillagokkal
Krisztus leszállt
kopár keresztjéről
idén
és odamenekült, hol
nincsenek aranyozott karácsonyfák
sem angyalhajas karácsonyfák
sem ezüstpapír karácsonyfák
sem rózsaszín műanyag karácsonyfák
sem arany karácsonyfák
sem fekete karácsonyfák
sem púderkék karácsonyfák
köröskörül bádog villanyvonatokkal,
bambán bazsalygó rokonokkal
Krisztus leszállt
kopár keresztjéről
idén
és odamenekült, hol
nincsenek elszánt Biblia-árusok,
hogy ellepjék a vidéket
kétszín cadillacjeikkel,
hová nem érkezik postai csomagban
ajándék betlehem, a jászolban
műanyag kisdeddel
a kisded expressz ajánlva persze –
és tévés Három Királyok sincsenek,
kik a Lord Calvert Whiskey-t istenítik
Krisztus leszállt
kopár keresztjéről
idén
és odamenekült, hol
nincsen vörös kabátos
dagadt, kedélyes idegen,
ki fehér álszakállát mutogatva
egyfajta sarki szentnek
adja ki magát
-- a sivatagot keresztülszelvén
a pennsylvániai Bethlehem felé -
Volkswagen szánját
germán nevű ugribugri
rénszarvasok húzzák,
van zsákjában minden jó
szerény ajándékok az ötödik sugárúti legnagyobb Saks áruházból –
mindenki Jézuskájának.
Krisztus leszállt
kopár keresztjéről
idén
és odamenekült, hol
nincsenek nyálas Bing Crosbyk,
hogy piszkosfehér karácsonyokról búgjanak,
sem szárnyatlan rádiós angyalkák
nem korcsolyáznak át
a téli tündérvilágon
csingilingi mennyországba
minden nap pontban 8.30-kor,
s ezt nem követi reggel sugárzott éjféli mise.
Krisztus leszállt
kopár keresztjéről
idén
szép csöndesen eltávozott,
egy névtelen Mária méhébe vissza,
hogy itt, mindannyiunk névtelen lelkének
legmélyebb éjén
újra várjon
egy felfoghatatlan
és hihetetlenül
Szeplőtlen Fogantatásra,
mind közül a legbolondosabb
Második Eljövetelre.
(Fordította: Borsovszky Éva)
A szádból dőlt a whisky-gőz,
Velem forgott a tér.
Most apa s fia keringőz,
félre mind, aki él!
És jártuk míg a serpenyők
a polcról le nem estek,
Csak mama izgult, gyenge nő,
míg forogtak a testek.
A kéz, mely csuklóm fogta át,
egy ujjpereccel kurtább,
és minden rossz mozdulatnál
egy csatt súrolta orcám.
Piszoktól kérges nagy tenyér
verte a taktust fejemen,
s én függtem, konok kisegér,
míg ágyba táncoltál velem.
(Fordította: Borsovszky Éva)
Amint megláttam a lomha varjút
felröppenni egy csupasz ágról,
agyamban felködlött a kép:
túl az álmok öblén át
röpül egy hatalmas madár
messzebb, egyre messzebb,
bele a holdtalan feketeségbe,
bele az agy mélyébe, messze-messze.
(Fordította: Borsovszky Éva)
DOROTHY PARKER ( 1893 - 1967)
amerikai költő, író, kritikus
A penge vagdal
A folyó nyirkos
A sav szétmar
A gyógyszer kínoz.
A fegyver zűrös
A kötél kétes
A gáz oly bűzös
Akár élhetsz is, édes.
/Fordította: Borsovszky Éva/
