Édesapám anyakönyvezett neve: Borsovszky Rudolf Arkadiusz Mária. Az Arkadiusz nevet csak akkor tudtuk meg, amikor meghalt, és megkerestük az eredeti anyakönyvi kivonatát, amiben legnagyobb meglepetésünkre ez állt. Mi otthon Papa Rudinak hívtuk azóta, hogy Ági nővérem lányai, Bábi és Simi, kicsi koruktól így nevezték el, addig Rudi Papa volt, de ők amúgy olaszosan megfordították.
Papához én voltam közelebb, anyuhoz meg Ági, így jól el voltunk osztva a családban. Papa vasárnaponként kirándulni vitt, a kirándulás abból állt, hogy felültünk valami buszra vagy trolira esetleg villamosra, elmentünk a végállomásig, ott sétáltunk egy keveset, aztán kiültünk valami teraszra és szörpöztünk. Utána ugyanígy, visszafelé hazabattyogtunk. Szinte minden busz- és villamosjáratot megismertem így. Tudni kell ehhez, hogy apu a Beszkártnál dolgozott ekkor útépítő mérnökként, ezért szinte minden villamossínt stb. ismert, meg is kellett csodálni, hogy ezt vagy azt ekkor meg akkor építették…
Mikor nagyobb lettem, akkor meg nyaranta elmentünk ketten országismereti túrára, kinéztünk egy megyét, annak a székhelyén egy szállodát, ott laktunk, és minden nap elmentünk valami érdekesebb helyszínre. ebédelni meg valami jó kis étterembe, és próbáltunk helyi specialitásokat kóstolni. Nagyon tetszett nekem ez, és meg is fogadtam magamban, hogy majd a gyerekeimet (akkor még 2-ben gondolkoztam) én is el fogom így vinni, de ez sajnos csak részben sikerült…
No, de vissza Papára. Esténként az ágyban énekelgettünk – én meg igyekeztem, hogy előbb aludjak el, mint ő, mert különben egész éjszaka hallgatnom kellett rettenetes horkolását, különösen, ha háton aludt.
Nagy pocakja volt, erre külön kellett nadrágokat csináltatni, mert a konfekció nem volt jó. Monoron talált egy szabót, aki fáradhatatlanul készítette neki a különféle nadrágokat, amik tényleg passzentosak voltak rá, csak egy kicsi hibájuk volt. A monori szabó nyilván nagyobb tételben vásárolt furcsa mintájú és színű anyagokat, ezeket jó elsózta Papának, így lett például libafos-zöld és bilikék színben téli anyagból nyári sortja, amit büszkén viselt, azzal a felkiáltással, hogy „ ilyen senkinek nincs” – és ez igaz is volt… például senkinek nem volt párducmintás santung anyagból nyári úszónadrágja, amit ha Papa felvett, és végigsétált a plázson, az emberek elnémultak, és meredten nézték a jelenséget. Papa ezt úgy könyvelte el, hogy nyilván irigykednek az ő csodagatyájára, mi meg meghagytuk ebben a hitében. A monori szabó duplán jól járt vele, egyrészt elsütötte eladatatlan anyagait, másfelől aranyárban adta el a darabjait.
A magyar, avagy az olasz tengerbe, ha Papa Rudi, becsörtetett párducmintás úszógatyájában, még a halak is csak tátották a szájukat, a sirályok elfelejtettek halászni, a gyerekek meg abbahagyták a sivalkodást.
Hát ha még azt is látták volna, amikor papa bemutatja nekünk a híres dugó figurát: lábát párhuzamosan behajlítva kidugja a vízből, miközben karjával sebesen csapkod, ezáltal a hatalmas orsótest vad pörgésbe kezd, és tényleg olyan, mint mikor a dugót kihúzzák a kádból, és a víz sebesen körbeforogva folyik le a lefolyón…mindenkinek megtanította a családban a figurát. Mindehhez egy elégedetten vigyorgó fejet képzeljünk.
Azóta, ha a magyar vagy az olasz tengerben vagyok, sose felejtem el bemutatni ezt a híres dugó-figurát, és biztos vagyok benne, hogy Papa elégedetten nyugtázza odafenn.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.