Vineta és siló

Papa egyik specialitása volt a vineta, még Erdélyből hozta a receptet: padlizsánt kell megpirítani a gáztűzhely karikáin, gondosan forgatva, hogy minden oldala jól megpörkölődjön, de ne túlságosan. Ezután hideg vízbe helyezte, és ledörzsölte róla az égett fekete héját. Azután szigorúan fakanállal (fém nem érheti), szétnyomogatta, majd kezdődött a lassú, de folytonos olajcsurgatás és keverés, addig keverte, amíg habos nem lett. Közben beleszórta az előtte gondosan kicsi lyukú reszelőn lereszelt vöröshagyma pépet, meg a sót és borsot (amit ő konzekvensen úgy mondott: borst,) és tovább keverte rettenetes pléhpofával, mint Nobel Alfréd a glicerint kovával. Egy idő után elüvöltötte magát, kész a vineta, és addigra ott kellett gőzölögni egy tálban a pirítósoknak, mikre gondosan felkenegettük az isteni krémet, és hát nem kellett több, mint öt perc, már nem is volt semmi abból, amit ő vagy egy órán keresztül nagy műgonddal készített. Persze a legtöbbet ő ette, azt mondanom sem kell.

Másik specialitása: nyári paradicsom-paprika-hagyma kombó saláta, amit mi a családban csak silónak hívtunk. Ennek is van története.  Monoron voltunk éppen: nyaranta általában mi, gyerekek ott voltunk  a szülők meg hétvégenként lejöttek minket meglátogatni. Egy ilyen hétégén Pappa Rudi a kertben a nagy faasztalnál szorgosan metélte a hozzávalókat, amikor Tini ( Várnai Krisztina, Ági osztálytársa, akit elhoztak a barátnőjét meglátogatni), miután vagy öt perce elkerekedett szemmel bámulta Pappa Rudi ténykedését, megkérdezte: „Rudi bácsi, tessék mondani, mi lesz ebből, siló?” Tini, afféle városi lányként megpróbálta fitogtatni azt, amit falusi szakszónak gondolt, de Papát úgy elfogta erre a pulykaméreg, hogy az ő csodasalátát lesilózzák, hogy egész délutánra bevonult a sötét szobába aludni, és egy szót se szólt hozzánk…