FILIP LEGENDÁRIUM

Ezek a történetek és elmesélésük is teljes mértékben Filip Laci unokabátyámtól származnak, és csak közreadom őket minimális változtatással (központozás stb.) Tehát az egyes szám első személy őt jelenti. Kértem, írjon meg pár történetet, hogy megmaradjon az utókornak, de legalábbis a családi krónikának.

 A Filip család 5 főből állt: Filip Sándor, az apa, Filip Sándorné, Szakács Éva, az anya, (aki édesanyám nagyobbik húga, és egyben a keresztanyám is volt) Filip László (1950), legidősebb, Filip Péter (1952), alias Petykó, középső, és Filip Jutka, alias Csurmi, legkisebb gyermekük (1954).

 Laci persze magának nem adott beceneveket…. A gyengébbek kedvéért: tehát ők mindannyian első unokatestvéreink anyu révén.

Zuglóban, az Örs vezér térhez közeli Vámos Ilona utca (korábban 127. utca) 6-bn, egy lakótelepi ház második emeletén laktak. A telepen volt a Zöld udvar, meg a Sárga udvar, ezek a gyerekek számára igen fontos (játszó)helyek többször fel fognak bukkanni a történetekben. Nem messze volt még az Arany Kacsa nevű étterem is. Abban az időben a gyerkőcök együtt bandáztak szinte egész nap, sokan ún. „kulcsos gyerekek” voltak, mivel a szülők egész nap dolgoztak.

 Az alvóbaba és a nyílvessző esete

A Jutka emlegette az első (és utolsó) alvós babáját, amit karácsonyra kapott, de a gonosz lelkű bátyja (ez most kivételesen nem én voltam, hanem a galamblelkű Péter) egy nyílvesszőt lőtt a szőke hajú és kék szemű babájába, ami ezután már nem tudta becsukni a szemét. Ezen a Jutka halálra sírta magát, és a babát el kellett vinni a Babaklinikára, ahol egy érzéstelenítő nélküli (!) operáció után kiszedték a nyílvesszőt a  homlokából. Utána már tudott aludni. A Jutka is.

Miből állt a Péter nyílfelszerelése? Na, nem nagyon hasonlított Árpád atyánk és seregeinek a nyilaihoz, ami ellen egész Nyugat-Európa imádkozott, mint jól tudjuk. Ló sem volt. Maximum egy LászLÓ, de rajta nem lehetett vágtatni, és a nyerget se nem csípte, se nem kultiválta. A befőttes gumi volt a katapultáló rész, a nyílvessző pedig egy építkezésről "kölcsönvett" nád. Drót meg szeg volt otthon elég.

A későbbi mérnök úr hihetetlen gyorsasággal csinált három halálos nyílvesszőt, és a bűnös alvóbabát nyílvessző általi halálra ítélte. Fellebbezés nincs! Az ítélet azonnal végrehajtandó! A mit sem sejtő baba, akinek a Jutka ágya a siralomház és egyben a vesztőhely volt, ott ült mosolyogva a Jutka ágyán. Íjászok, kész, cél, tűz! Az eredmény ismert. A Péter csak azon dühöngött, hogy nem tudta kihúzni a nyílvesszőt a baba homlokából.

Amikor hazaérve a Jutka ezt meglátta, keserves sírásba kezdett, és karmait megfeszítve rárohant a tettesre. Harmincfelé karmolta az arcát.  A baj csak az volt, hogy engem tartott tettesnek. Amikor ez most a Jutkáéknál szóba került, a Péter azt mondta, hogy semmi ilyen incidensre vagy alvóbabára nem emlékszik, és ha ez igaz lenne, akkor tuti, hogy én voltam a tettes. Na, ennyit a testvéri szeretetről. Itt a vége, fuss el véle!

Csiky Pityu

Csiky Pityuról (Laci bátyus országos cimborája volt, Isten nyugosztalja) mondok egy rövid történetet, ami a feleségével való beszélgetésemkor jutott eszembe. A Gabi sosem akart emberek közé menni, mert hihetetlen elégedetlen volt a kinézetével. Főleg a súlyával. 165 cm magas (?) volt és 85 kg. Nos, a szerető férje így vigasztalta: "Gabikám neked semmi bajod nincs a testsúlyoddal. Csak a magasságoddal. Mert, ha 2 méteres lennél, akkor ezzel a súllyal hihetetlen karcsú lennél. Tehát ha nem tudsz lefogyni, akkor próbálj meg megnőni". Na, ennyit a szerető férjről és a bókok nagymesteréről.

1956 a Telepről nézve

 Ezen a képen a Telep már fel lett építve egészen a Lumumba utcáig (jelenleg Róna utca) . Ez a kereszteződés nekem nagy emlék. Hat évesen láttam az eseményeket a Zöld Ház (az első ház) mellett kiásott csatornaárokból. A mi (a második ház) házunk már készen volt, de a Zöld Házat még csak építették.

 Tehát ott rejtőzködtünk hárman az árokban, amikor két teherautó érkezett fegyveresekkel a Belváros felől ebbe a kereszteződésbe. Középen kivágott piros-fehér-zöld lobogó volt mindkettőn. A teherautókkal elzárták a Belvárosba vezető utat, és csak vártak. Egyszer csak elkezdett nagyon remegni a föld. Baromira bemajréztunk ettől ott az árokban, de nem mozdultunk. A két teherautó hirtelen megfordult és hatalmas sebességgel visszarobogott a Belváros felé. A dübörgés már olyan erős volt, hogy szinte elsírtuk magunkat tőle. Aztán láttuk, hogy mi okozta. Egy hatalmas konvoj ruszki tank dübörgött be, ebben a kereszteződésben szétváltak, és a konvoj egyik része az akkori 129. utcában (később Martos Flóra utca) párhuzamosan mentek szintén a Belváros felé. Akkor mi kiugrottunk az árokból, és futás a 129. utcához, ahol egyre több ember nézte némán az orosz katonákat. A konvoj tovább haladt, mi meg hazafutottunk, és mindent elmeséltünk a felnőtteknek, akik a ház óvóhelyén rejtőzködtek. Ennyi mára, de van még más is 56-ról. Jóccakát!

 A nagy domb és a kincsvadászat

Ennél még sokkal több van. A mai Pillangó utca (akkor 126. utca) és a Kerepesi út kereszteződésében, de a Lóversenypályához eső oldalon volt egy nagy domb, ahová minden dolgot kidobtak, ami nem kellett. Na, ez nem volt sok, mert akkoriban szinte nem volt semmi, ami valamire nem lett volna jó. Telenként mi oda jártunk szánkózni, már, ha valakinek volt valami ismerőse, akinek volt szánkója. 56-ban tele volt páncélsisakokkal, lőszerrel, ÁVH-s sapkákkal és rendfokozatokkal. Én találtam egy gépfegyver golyót, a haverom a Lamen (alias Gyenes Jóska), meg egy kézigránátot. Nem akarta elcserélni velem a golyóért. Mint egy sikeres vadászat után, kényelmesen ballagtunk hazafelé. A Lamennek hirtelen az a fantasztikus ötlete támadt, hogy tegyük ki a kézigránátot az úttestre, majd jön egy autó, ami természetesen rámegy, és akkor egy nagyot fog durranni. A Lamen a tettek embere volt. Kézigránát ki az útra, és mázlink volt, mert 10 perc múlva jött egy Pobeda, ami nem tudta, hogy rá kellett volna mennie a kézigránátra. Lefékezett, kiszállt két fazon a kocsiból, az egyik felvette a "bűnjelet”, és utána jött csak a durranás. A Lamen kapott egy akkora fülest, hogy 2 méterrel arrébb, de sikeresen landolt a földön. Én - csodák csodája! -, se füles, se semmi. Aztán beszálltak a kocsiba és elhajtottak.

Háhá, de nekem még megvolt az én kincsem. Otthon egyből le a pincébe, amit óvóhelynek neveztek ki, és én a kincset nagy büszkeséggel mutattam meg a felnőtteknek. Ahelyett, hogy megdicsértek volna ezért, kurva nagy pánik tört ki, és ordítani kezdtek, hogy azonnal tűnjek el vele, mert, ha a ruszkik jönnek, és megtalálják, akkor mindenkit a falhoz állítanak majd. A nőket csak a megerőszakolásuk után, a gyerekek meg mind mennek majd Szibériába. Én sem a megerőszakolást, sem a Szibériát nem értettem, de sejtettem, hogy nem lehet valami jó. Csak azt nem értettem, hogy mindezt miért nem fordítva csinálják. Minden nőt a falhoz, és minden férfit megerőszakolni. De örültem, hogy minket gyerekeket elvisznek majd Szibériába. Summa summárum, kidobtak, mint macskát szarni.

Na, de annyira nem voltam hülye, hogy a kincsről csak úgy lemondjak, inkább elrejtettem egy biztos helyre. Úgy látszik, hogy nem volt olyan biztos, mert amikor már kerestem, akkor már nem volt ott. Még van elég kaland azokból az időkből. Nem véletlenül jelent meg nálunk a rendőrség engem keresve, és nem véletlenül álltam a Zsiga Laci haverommal hét évesen a törvényszék előtt. Hiába, kérem, aki bűnöző, arra lesújt a proletárdiktatúra erős karja. Még ma sem értem, hogy hogyan úsztam meg. Még egy csille is majdnem letarolt. 56-ban beszerző, fosztogató útra is indultam. Mint sokan mások.

A zsákmány

A zsákmányról nem panaszkodhatom. Volt egy fél pár barna cipő (új), egy alumínium lapát a liszt adagolására, rengeteg fénykép papír (?) és egy Lajka fényképezőgép, amit egy szemét felnőtt egyből elvett tőlem. A többit később a rendőrség kobozta el tőlem. Lakásról lakásra csöngettek és az anyu bevallotta a tetteim. Milyen világ az Cincikém, ahol már az édesanyádban sem bízhatsz?! A házmester (Lőrincz Gyula) rosszabbul járt, mert egyből letartóztatták egy lopott rádió és zenegép miatt, amit ő az ő elmondása szerint pont a tolvajoktól akart biztonságba helyezni. Ezt valahogy nem akarták elhinni neki, szóval zenegépestül beszállították a XIV. kerületi kapitányságra. Engem nem. Csak 17 évvel később. Well, well, well. Ami késik, az nem múlik. Nemdenem?

 A legelső „bűntett”

 Na, akkor még gyorsan elcsicsergem az első hatalmas bűntettemet, ami miatt Zsiga László nevű tettestársammal jogosan (?) a törvényszolgáltatás elé lettünk idézve. Az anyukáinkkal együtt, mivel 7 éves gyerekek nehezen találták volna meg Budán a Gyermekbíróságot. Na meg ki kereste volna? Még most sem tudom, hogy ki volt az a vamzer, aki feldobott minket. Éljenek a besúgók!!! Mi volt a tettünk? A házunk előtt pont a csatornázást csinálták, az árok már ki volt ásva, és a csövek az árok szélére fektetve, hogy másnap beindulhasson a már régen rég várt csatornázás. Naná, hogy mi is részt akartunk venni a szocializmus mielőbbi felépítésében, és begurítottuk az összes ott lévő csövet az árokba. Semmi bajuk nem lett, de jött az idézés. Otthon hatalmas üvöltözés: „Mit csináltál már megint?". Erre a furfangos kérdésre nem tudtam válaszolni, és ha az apámon múlt volna a büntetésem, hiszen jogot végzett, akkor az minimum 25 a deresen lett volna. Szóval, amikor a bírónő meglátott minket, „bűnözőket”, csak elmosolyodott, megsimogatta a fejünket, mondott valamit az anyukáinknak és mindkettőnknek adott egy "Ne ugrálj!" csokoládét. Nagy kincs, sőt luxus akkoriban. Világos, hogy minden nap szerettünk volna visszatérni a Bíróságra. Na de: case closed. What a shame!

A második bűntett: Robin Hood kalandjai

A második, de abszolút nem az utolsó büntettem a munkáskönyvtárba előre megfontolt szándékkal való  betörésem volt. Történt volt, hogy az emberarcúbb rendszer a munkások művelődését is forradalmi céljának tűzte ki. Tehát építettek az utcánk végén egy kalyibát és kinevezték könyvtárnak. Sosem láttam ott semmilyen tolongást. Ellenben a Colos nevű haverom (alias Molnár Zoltán) és tettestársam egy hatalmas lehetőséget látott ebben. Hátha megvan ott a Robin Hood kalandjai is

Délután 6-kor, amikor már senki sem melózott ott, és a Mérges Őrnek sem volt ott semmi nyoma, lementünk a "könyvtárhoz". Felül volt egy nagy lyuk kivágva, amin én pont befértem. A Colos egyből tudta, hogy ki fog ott bemászni. Bakot tartott és huss, már bent is voltam. Arra egyikünk sem gondolt, hogy hogy fogok majd kijönni. A könyvtár tényleg gondolt a munkások műveltetésére. "Megvan a Robin Hood?" üvöltötte a Colos. Ez a tökvirág nem vette figyelembe, hogy csak elsős voltam, és nem mint ő, aki harmadikos volt. Mégis úgy 10 perc múlva sikerült az egyik nevet a könyvön kiolvasni. "Lenin összes művei 1. rész" kiabáltam ki neki. "Az nem kell, keresd a Robin Hoodot!". Persze nem találtam.

De jött egy jó ötletem. Az asztalon találtam egy ceruzát és mint már majdnem írástudó, beleírtam ákombákom betűkkel:" Itt járt a Filip Laci és a Colos. 127. utca 6 II. emelet 10". Na már csak ha interjút szeretnének velünk csinálni. Jött is a riporter, de rendőr egyenruhában és egyből előállította a betörőket. "Melyik és mennyi könyvet loptatok el?". Mondtuk, hogy egyet sem, mert nem volt ott meg a Robin Hood. "Kicsoda? Robi mi? Hol lakik?" Hát azt nem tudtuk. Ezzel a kihallgatás véget ért, mert a könyvtárat semmi kár nem érte. Még mindig megvolt a 3 Lenin könyv. Halleluja! Minden jó, ha vége jó. Na ennyi a bűnöző unokabátyád tetteiről. Van még más és több is. Mi volt Rózsa Sándor hozzám képest? Senki.

Ez nem csak az én történetem, hanem a "telepi" (Örs vezér tere) gyerekeké. Később a telepi tiniké. Nekem szuper idők voltak. Az Ági mindig arra kér, hogy meséljek neki, hogy legyen mit mesélnie a Zalánnak és a Budának. Add vagy küldd át neki ezt a történetet. Aztán majd megírom, hogyan fosztották ki a Munkás Könyvtárat, na meg, hogy milyen kalandjaink voltak a Mérges Őrrel, hogyan ugrott ki a Filip Peti 4 éves korában az első emeletről (semmi baja nem lett!), hogyan ütött majdnem el engem a HÉV kétszer is stb. stb.

A pofon

Szia Czinczy anyó! Ityeg még a fityeg? Mint ígértem volt, még egy történet. Imádtam olvasni az ágyban, de az apu ismeretlen okokból kifolyólag nem. Ezért csak kiordított, hogy „Lámpaoltás!”. Lekapcsoltam úgy egy percre, majd vissza.

Egyszer csak hallom, hogy nyílik a nagyszoba ajtaja, és egyből felismertem az apu csattogását. Időm már nem volt a paplan alá bújásra, de a Petykó teljesen alatta volt, mert a fény miatt nem tudott aludni. „Mit mondtam?!?!?!!!!” üvöltötte egy hang, ami kísértetiesen hasonlított az apu hangjára. Szinte beesett a szobába és felmérte a tett színterét. Az egyik lezserül fekszik és alszik, a másik bebújik a paplan alá és úgy csinál, mintha aludnia. Engem akar átvágni?!?! Egy végzett jogászt? És máris lerántotta a Péterről a paplant, és adott két fergeteges pofont neki. A Petykó meg arra ébredt, hogy életének nemzője veri valamiért.

Tovább már nem bírtam. Úgy elkezdtem röhögni, hogy csorogtak a könnyeim. Az apu nézett rám, nézett a Petykóra, és a biztonság kedvéért lekevert neki még egyet. Hát nincs igazság??? A Petykó, aki aljas módon belelőtte a nyilát a Jutka alvóbabájába, aki a tett után már nem tudta lecsukni a szemét és úgy nézett ki, mint egy orrszarvú szőke parókában és kék szemekkel?!?!!! Na ennyit erről.