Ha a világ bánata kivirágzik bennem S felébredek éjjel a legkisebb zajra S aggaszt, mi lesz majd velem s a gyermekeimmel, megyek, leheverek ott, hol a tőkésréce lebeg teljes pompájában a vízen, s ahol a nagy gém költ. Belemerülök békéjébe a vadaknak, Akik nem gyötrik életüket előre…

                A gyermek bölcsessége abban áll Hogy azt mondja, amit lát, s amikor látja Kezd bennem derengeni újra, hogyha Nem mondom ki rögtön, amit látok, Akkor másképp emlékszem rá.   Sétálgatok a gyerekekkel Bevettek maguk közé Most már nem kell fülelnünk egymásra Ugyanazt a mennyei…

 Hogy irigyeljük nemtörődömségük,  lábuk szoborszerű keresztjét,  a kártyák lusta pöccentését!  Mikor felállnak, elégedettek,  akárha munkától. Markukat                        dörzsölik,                   övük igazítják, Megcsörgetik zsebükben az aprót, és nyugtázzák, nejük hűséges…

  Éjfél után volt egy sikoly. Ébren voltam. Nem álom volt. Nem tudtam, hogy  ragadozó vagy elragadt madár a hangadó. Nappal ily hang nem hallható.            (Fordította: Borsovszky Éva)

 Érzék kell a télhez, hogy élvezd a fagyot, az ágon a hósapkás tűleveleket.   Sok évnek hidege kell, hogy vidulj a jeges borókától, a messze csillanó lucfenyőtől   a januári napban; ne hallj bánatot a szél szavában,  bút a levelek zörgésében.   Ez csak a föld hangja, hol ugyanez a szél…

Krisztus leszállt kopár keresztjéről idén és odamenekült, hol nincsenek csonka karácsonyfák teli aggatva szaloncukorral, üvegcsillagokkal   Krisztus leszállt kopár keresztjéről idén és odamenekült, hol nincsenek aranyozott karácsonyfák sem angyalhajas karácsonyfák sem ezüstpapír…

      A szádból dőlt a whisky-gőz,       Velem forgott a tér.       Most apa s fia keringőz,       félre mind, aki él!         És jártuk míg a serpenyők       a polcról le nem estek,       Csak mama izgult, gyenge nő,       míg forogtak a testek.         A kéz, mely csuklóm fogta…

Valaha szerettem egy pókot, Mikor légy-alakban éltem, Egy csinos bársonylábú pókot Szivárvány köpenyében. Kárörömmel falta föl a szárnyam. Szőrszállal összekötözött. Elgurgatott kicsinyke szalonjába kanyargós lépcsője fölött. Süldő pókocskák, hogy okuljanak, darabjaimra így szedett. Őt…

   És ott álltak a rózsák az esőben. Ne vágd le őket – kértem, könyörögtem. Nem élnek már soká – mondta, de oly gyönyörűek így, ahogy vannak. De hát mi is gyönyörűek voltunk egykor, mondta, s ezzel levágta és odaadta őket a kezembe.        (Fordította: Borsovszky Éva)

  Hívd sodróját vaskos szivaroknak, Az izmosat, s szólj, halvány csészékbe Verjen fel buján remegő habot. Hadd lófráljanak a lányok habruhában Az illik nékik úgyis… és a fiúk Hozzanak virágot sárgult újságpapírba'. Véget ér majd a látszat fegyelme; Egy úr van csak: a fagylalt…