pusztán csak

                            pár szó

                             hogy mindnyájatoknak

                             boldog karácsonyt kívánjak

                             és amit oly módon

                             vezettem itt elő

                              hogy úgy tűnjön

                              mintha vers volna

                               pedig nyilvánvaló

                               hogy nem is az

(Fordította: Borsovszky Éva)

Elment. Szerelmem volt, a holdam, hisz az volt.

Kergette a csirkét, sikálta a padlót,

Kidobta a csontot a lakomák után,

Feddte a srácokat, ha ricsajoztak bután.

A fiúk már egyre felnőttebbek lettek,

A lányok ruhákon varrást kiengedtek,

hogy a játszó testnek legyen szabad helye,

s az új kisbabának átférjen a feje.

De még vannak öccsök, lenyalt huncutkákkal

nyúzzák a lányokat suta kajánsággal,

Mily kar söpör szobát, és milyen kéz tegyen

hűs havat a tejhez, hogy jó hideg  legyen?

Ki visz ki szemetet, ki ad a kocáknak

Ki dob csirkefejet az éhes kutyáknak?

Nem az én csoroszlyám, ki mindent elviselt:

szülést, zsábát, esőt, gyógyszert és balsikert.

Új hó fedi kezét, arcát takarja hó,

És most itten fekszik: a holdam, hisz az volt.

(Fordította: Borsovszky Éva)

 Ha a világ bánata kivirágzik bennem

S felébredek éjjel a legkisebb zajra

S aggaszt, mi lesz majd velem s a gyermekeimmel,

megyek, leheverek ott, hol a tőkésréce lebeg

teljes pompájában a vízen, s ahol a nagy gém költ.

Belemerülök békéjébe a vadaknak,

Akik nem gyötrik életüket előre gyászos

gondolatokkal. Belemerülök az állóvíz jelenlétébe.

És érzem fejem felett a nap-vak csillagokat

mint várnak fényükkel. Egy ideig

a világ kegyelmében pihenek, és szabad vagyok.

(Fordította: Borsovszky Éva)

A gyermek bölcsessége abban áll

Hogy azt mondja, amit lát, s amikor látja

Kezd bennem derengeni újra, hogyha

Nem mondom ki rögtön, amit látok,

Akkor másképp emlékszem rá.

Sétálgatok a gyerekekkel

Bevettek maguk közé

Most már nem kell fülelnünk egymásra

Ugyanazt a mennyei halandzsát beszéljük

Lelkünk együtt tiktakolja az időt

Újra érzek s része vagyok a belső világnak

A gyermek kis ellenőr, amikor mászik

Tapintja s megkóstolja a földet

Hempereg és totyog  a tárgy felé

Cikkcakkban halad, mint a csiga

Kicselezi ügyesen a szobát.

Tanulom a gyermeki létformát

Fadarabokat szedek fel a földről

És formákat látok beléjük

Észreveszem a lilabársony méhet a virágon

S megállok, hogy halljam döngését

Bevettek maguk közé

Még ha nem himbálom is magam a sarokban

és nem gördülök le plüss hegyeken

S nem köpök, hogy szerencsém legyen,

Tanulom a gyermekek létformáját,

Érzékeim üdvösségét kaptam tőlük vissza.

(Fordította: Borsovszky Éva)

 Hogy irigyeljük nemtörődömségük,

 lábuk szoborszerű keresztjét,

 a kártyák lusta pöccentését!

 Mikor felállnak, elégedettek,

 akárha munkától. Markukat

                       dörzsölik,

                  övük igazítják,

Megcsörgetik zsebükben az aprót, és

nyugtázzák, nejük hűséges volt,

                  míg ők odavoltak.

(Fordította: Borsovszky Éva)

Éjfél után volt egy sikoly.

Ébren voltam. Nem álom volt.

Nem tudtam, hogy  ragadozó

vagy elragadt madár a hangadó.

Nappal ily hang nem hallható.

       (Fordította: Borsovszky Éva)

 Érzék kell a télhez,

hogy élvezd a fagyot, az ágon

a hósapkás tűleveleket.

Sok évnek hidege kell,

hogy vidulj a jeges borókától,

a messze csillanó lucfenyőtől

a januári napban; ne hallj

bánatot a szél szavában, 

bút a levelek zörgésében.

Ez csak a föld hangja,

hol ugyanez a szél fúj,

ugyanolyan pusztán süvít

A fülelő fülébe a hóban,

ki semmi, s nem lát semmit,

mi nincs ott, csak mi van: a semmit.

(Fordította: Borsovszky Éva)

Krisztus leszállt

kopár keresztjéről

idén

és odamenekült, hol

nincsenek csonka karácsonyfák

teli aggatva szaloncukorral, üvegcsillagokkal

Krisztus leszállt

kopár keresztjéről

idén

és odamenekült, hol

nincsenek aranyozott karácsonyfák

sem angyalhajas karácsonyfák

sem ezüstpapír karácsonyfák

sem rózsaszín műanyag karácsonyfák

sem arany karácsonyfák

sem fekete karácsonyfák

sem púderkék karácsonyfák

köröskörül bádog villanyvonatokkal,

bambán bazsalygó rokonokkal

Krisztus leszállt

kopár keresztjéről

idén

és odamenekült, hol

nincsenek elszánt Biblia-árusok,

hogy ellepjék a vidéket

kétszín cadillacjeikkel,

hová nem érkezik postai csomagban

ajándék betlehem, a jászolban

műanyag kisdeddel

a kisded expressz ajánlva persze –

és tévés Három Királyok sincsenek,

kik a Lord Calvert Whiskey-t istenítik

Krisztus leszállt

kopár keresztjéről

idén

és odamenekült, hol

nincsen vörös kabátos

dagadt, kedélyes idegen,

ki fehér álszakállát mutogatva

egyfajta sarki szentnek

adja ki magát

-- a sivatagot keresztülszelvén

a pennsylvániai Bethlehem felé -

Volkswagen szánját

germán nevű ugribugri

rénszarvasok húzzák,

van zsákjában minden jó

szerény ajándékok az ötödik sugárúti legnagyobb Saks áruházból –

mindenki Jézuskájának.

Krisztus leszállt

kopár keresztjéről

idén

és odamenekült, hol

nincsenek nyálas Bing Crosbyk,

hogy piszkosfehér karácsonyokról búgjanak,

sem szárnyatlan rádiós angyalkák

nem korcsolyáznak át

a téli tündérvilágon

csingilingi mennyországba

minden nap pontban 8.30-kor,

s ezt nem követi reggel sugárzott éjféli mise.

Krisztus leszállt

kopár keresztjéről

idén

szép csöndesen eltávozott,

egy névtelen Mária méhébe vissza,

hogy itt, mindannyiunk névtelen lelkének

legmélyebb éjén

újra várjon

egy felfoghatatlan

és hihetetlenül

Szeplőtlen Fogantatásra,

mind közül a legbolondosabb

Második Eljövetelre.

(Fordította: Borsovszky Éva)

      A szádból dőlt a whisky-gőz,

      Velem forgott a tér.

      Most apa s fia keringőz,

      félre mind, aki él!

      És jártuk míg a serpenyők

      a polcról le nem estek,

      Csak mama izgult, gyenge nő,

      míg forogtak a testek.

      A kéz, mely csuklóm fogta át,

      egy ujjpereccel kurtább,

      és minden rossz mozdulatnál

      egy csatt súrolta orcám.

     Piszoktól kérges nagy tenyér

     verte a taktust fejemen,

     s én függtem, konok kisegér,

     míg ágyba táncoltál velem.

     (Fordította: Borsovszky Éva)

     Amint megláttam a lomha varjút

     felröppenni egy csupasz ágról,

     agyamban felködlött a kép:

     túl az álmok öblén át

     röpül egy hatalmas madár

     messzebb, egyre messzebb,

     bele a holdtalan feketeségbe,

     bele az agy mélyébe, messze-messze.

     (Fordította: Borsovszky Éva)